Kőszegi Vonósnak lenni…

Fogadjátok sok szeretettel Tóth Flóra írását, amely a 25. jubileumi hangversenyünkön hangzott el és amely remekül összefoglalja milyen is a Kőszegi Vonósoknál zenekari tagnak lenni!

“Kedves Közönségünk!

A zenekar kezdeti időszakába való betekintés után én most arról szeretnék beszélni, hogy mi történt velünk az elmúlt néhány évben, és hogy milyen is Kőszegi Vonósnak lenni.
Először is, amatőr zenekarban játszani a legjobb dolog a világon – és itt az amatőr szó a legkevésbé sem pejoratív értelemben szerepel. A wikiszótár szerint ugyan az amatőr „hiányos szakértelmű személy, aki bizonyos tevékenységek területén részleges ismeretekkel rendelkezik”, a szó eredeti jelentése azonban nem ez. A francia „amateur” szó jelentése szerető, kedvelő, tehát a műkedvelő embert kell alatta érteni, aki kedvtelésből űz valamilyen tevékenységet. Ilyen értelemben vagyunk mi is amatőrök: többségünknek nem szakmája a zene, egyszerűen csak szeretjük művelni. Megérkezni péntek esténként a próbára, és kikapcsolni – nem foglalkozni azzal, hogy mi történt a héten, és mi minden tennivalónk lesz a következőn. Kézbe venni a hangszerünket, belemerülni a kottába, élvezni a zenét és egymás társaságát, és két órán át csak a hobbinkkal foglalkozni a munkánk vagy a tanulmányaink helyett – ilyen örömteli az amatőr zenész-lét.

Zenekari tagnak azért is nagyszerű lenni, mert számunkra a zeneiskola befejeztével nem szűnik meg a zenei oktatás. Hétről hétre fejlődünk, amit Betti és Uwe többek közt azzal biztosít, hogy néha olyan darabokat tesznek le elénk, hogy a patika padlójáról kaparjuk fel az állunk. De hiába hisszük, hogy ez már meghaladja a képességeinket, ők minden tapasztalatukat, technikájukat, trükkjüket bevetve végül mindig megtanítanak eljátszani az eljátszhatatlant.

Emellett a különböző koncerthelyszínek is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre profibbá váljunk, hiszen lassan bárhol és bármilyen körülmények között tudunk játszani. A nem mindennapi helyszínek között kiemelt helyen állnak a Marton-szállásbeli kalandjaink: a bakancsos koncertjeink. Először az erdőben, egy árokpart csuszamlós talaján „álltuk a sarat”, átvitt és szó szerinti értelemben is; a rákövetkező évben pedig a lóistálló fölötti padlásra menekültük az eső elől.
Utcazenéltünk is, mégpedig vándorzenekar módjára: a kőszegi zeneszerzők házánál meg-megállva, az éppen szóban forgó szerző művét eljátszva jártuk végig a várost, közönségünkkel egyetemben.
2019. augusztus 20-án pedig a Várárokban adtunk különleges, ünnepi koncertet, a Marton-szállás lovai és lovasai által körültáncolva – épp csak mi magunk nem ültünk lóháton, bár ez az ötlet is felmerült.
Játszottunk a Napostető Borteraszon is, ahol önmagában már az is kihívást jelentett, hogy ne a gyönyörű kilátást nézzük a kottáink helyett – és még hosszan sorolhatnám a különleges helyszíneket, amik amellett, hogy kimozdítottak minket a komfortzónánkból, a közönség számára is üdítő változatosságot jelentettek.

A koncertjeink palettáját színesítik a különféle együttműködések is, melyekbe mindig nagy örömmel és lelkesedéssel vágunk bele. Számos helyi és Kőszegen kívüli zenekarral, énekkarral, egyesülettel, énekessel, művésszel és civil személlyel volt már szerencsénk közös projektben részt venni, ami mindig felemelő érzés és hatalmas kaland. Ezúton is köszönjük sárvári, soproni és somorjai zenész barátainknak, hogy elfogadták a meghívásunkat, és közreműködésükkel tovább emelik jubileumi hangversenyünk fényét.

Azonban nem csak örömteli kihívásokkal kell egy zenekarnak szembenéznie, mint ahogy azt az elmúlt másfél év is mutatja. A vírushelyzet a mi életünket is megnehezítette: átmenetileg új próbaterem után kellett néznünk, és maszkban, a kellő távolságot tartva voltunk kénytelenek zenélni. Mindenkinek új és ismeretlen helyzet volt az online hangverseny is, de szerencsére nem jellemző ránk, hogy megrettennénk az újdonságoktól, így megragadtuk a lehetőséget, hogy ily módon lépjünk kapcsolatba rég nem látott közönségünkkel.
Emellett az online-koncert arra is remek alkalom volt, hogy kicsit belekóstoljunk, mi is vár majd ránk a CD-felvételen, amire idén nyáron került sor, és amit zenekari létünk egyik legmeghatározóbb élményeként könyvelhetünk el. Ez a két napnyi intenzív együtt zenélés igazi próbatétel volt – azonban sokkal többet adott, mint amennyit kivett belőlünk. Hiszen, bár keményen megdolgoztunk minden egyes CD-minőségű ütemért, közben végig nagyszerűen éreztük magunkat, és persze rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk – megtanultunk még jobban egymásra figyelni, órákon át koncentrálni, feszegettük a határainkat, próbára tettük egymás és saját magunk türelmét… Mindeközben pedig örömzenéltünk. Néha fáradtan, néha sajgó karokkal, de töretlen lelkesedéssel, és főképp nagyon, nagyon büszkén.

Ami azonban sem a CD-felvételen, sem pedig a koncertjeinken nem hallatszik, az az odáig vezető út. Pedig az igazi munka a színfalak mögött folyik, Scheer Bernadett és Scheer Uwe keze alatt. Uwe nem csupán művészeti vezetőként van jelen a zenekar életében, hanem számtalan izgalmas darab átírását és megírását is neki köszönhetjük, valamint nemzetközi kapcsolatokat, így osztrák tagjainkat is. Betti pedig nem pusztán a hangversenymestere, de a motorja is a Kőszegi Vonósoknak, hiszen az ő energiája és kreativitása hajtja előre a zenekart. Egy szó, mint száz: kivételes helyzetben vagyunk. Saját zeneszerzővel és kimeríthetetlen ötletgazdával mindig tudunk valami újat mutatni, valami különlegeset létrehozni.

A Kőszegi Vonósok minden tagja nevében, szívből köszönöm végtelen türelmeteket, odaadó munkátokat, és a zenekarért hozott áldozataitokat. Ha az együttesre úgy tekintünk, mint egy családra, akkor bizony ti töltitek be a szülők szerepét – saját gyermekeitek mellett minket, zenekari tagokat is neveltek, tanítotok, szerettek. Köszönjük!”