Török Gusztáv bejegyzései

Remekművek a zene birodalmából – A Kőszegi Vonósok tavaszköszöntő koncertje

Mi az? Friss, üde és minden évben nagyon várjuk?
Ezt a varázslatos évszakot köszöntjük 2024. március 23-án hangversenyünkkel, a somorjai Harmonia Classica kamarazenekarral karöltve!
Ahogy a természet, mi is törekszünk a megújulásra: jelen koncertünkön ezt Scheer Uwe – PAULUS című művének ősbemutatójával tesszük! A zenekar szívébe már belopta magát a mű – Rupert Bergmann rendkívüli hangjának is nagyban köszönhetően –, reméljük, Közönségünk tetszését is elnyeri majd!

Az esemény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.

„Mit csinált a tücsök nyáron? Csak muzsikált hét határon.”

Akárcsak a tücsök La Fontaine meséjében, mi is zenében gazdag nyarat tudhatunk magunk mögött. A számos TérZene koncert mellett a kőszegi Ostromnapokon hallhatott minket közönségünk; augusztus 20-án pedig Kőszeg testvérvárosában, Mödlingben adtunk koncertet magyar, azon belül is főként kőszegi kötődésű zeneszerzők műveiből.

Mi azonban – tücsök barátunkkal ellentétben – a nyár elmúltával sem tétlenkedünk: már hagyományos őszi hangversenyünkre készülünk: találkozunk szeptember 30-án, a zene világnapjának előestéjén!

Fotók: Koltay Árpád

Az elveszett hangjegy – interaktív gyermeknapi koncert, május 28. (vasárnap), 15 óra, Jurisics-vár udvara

Kedves gyerekek, kisgyermekes családok!

2023. május 28-án, gyereknap alkalmából Nektek szeretnénk kedveskedni vidám térzene koncertünkkel! Van azonban egy küldetésünk is, amihez nagy szükségünk lenne rátok: a koncertre való készülődésünk folyamán egy elveszett hangjegyre leltünk. Zenésztársaink és az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola gyerekkórusa nagyon szeretné, ha megtalálná helyét a kis hangjegy, ezért május 28-án vasárnap 15:00 órakor a Jurisics-vár külső udvarán mind azon fogunk munkálkodni, hogy sikeresen megvalósuljon ez az akció! Kérünk benneteket, jelenlétetekkel és hangotokkal ti is segítsetek! Hiszen tudjátok: sok kicsi sokra megy!

Robbie Williams Tribute koncertshow az Isis Big Banddel

2023. április 23-án, 9 év után újra együtt zenéltünk a Pintér Róbert által vezetett, szombathelyi Isis Big Banddel. Zenekarunk már többször megmutatta sokszínűségét, ez a koncert pedig újabb bizonyíték volt arra, hogy a komolyzenei műfaj mellett otthonosan mozgunk a pop, a rock és a swing világában is. Szeretjük a kihívásokat, szeretjük a műfajokon átívelő együttműködéseket, és különösen szeretünk örömzenélni. Márpedig ez a koncertshow nem csak a közönségnek, de minden egyes zenésznek, táncosnak és énekesnek is hatalmas élményt nyújtott. Hálásak vagyunk, hogy a részesei lehettünk!

Fotók: Büki László

További képek és a Vaskarika beszámolója a koncertről:

Vaskarika – Robbie robbant az AGORA-ban! – Robbie Williams koncertshow az Isis Big Banddel

Élménybeszámoló a 2023. április 1-jei, muzsikavalkád című komoly(talan) zenei hangversenyünkről

A szeszélyes áprilisi időjárás és bolondok napja apropóján vidám hangulatú, bolondos dallamokkal tarkított koncertet adtunk a hivatalosan még zárva tartó, de a kultúra előtt kapuit mégiscsak kitáró Jurisics-vár lovagtermében. A teltházas hangverseny a különböző korú és zenei beállítottságú hallgatóságnak kivétel nélkül felhőtlen jókedvet és szórakozást nyújtott. S hogy mi a helyzet a koncertet adó zenészekkel? Kukkantsanak be a kulisszák mögé, ők hogy élték meg ezt a zenei kavalkádot!

Johann Wilhelm Ganglberger: Der Teddybär

Ebben a kedves darabban Kalmárné Asbóth Zsuzsanna fagottjátékával nem volt nehéz képzeletben egy plüssmaci bőrébe bújni. Ezzel a kis szeretnivaló brummogóval kalandozhattunk a koncert első műsorszámában. Szólistánk elbűvölő személyisége már az első közös próba során bebizonyította, hogy legalább olyan szeretetreméltó ő maga is, mint az általa megformált karakter.

Richard Rogers: A muzsika hangjából „Dó-Ré-Mi”, valamint Wolf Péter: Vuk dala

E két dal különleges színfoltja volt hangversenyünknek. Az Árpádházi Szent Margit Általános Iskola kórusa már az adventi hangversenyünkön is elvarázsolta a közönséget – és persze minket is –, így nagy örömünkre szolgált, hogy újfent közreműködtek koncertünkön, még több mosolyt és jókedvet csempészve műsorunkba. A Dó-ré-mi során még a közönséget is megénekeltették, akik lelkesen szolmizáltak a gyerekekkel. Nagy önuralmat igényelt, hogy ne tegyük le a hangszert, s szólamaink helyett inkább mi is inkább szolmizáljunk. 🙂

Carl Reinecke: Kindersinfonie op. 239

A gyerekszimfónia hangzásvilága a nagycsaládosok számára igencsak ismerősen csenghetett. Ugyanis elég hasonlóan szól az is, amikor a gyerekek rögtönzött hangszereken próbálnak komolyan muzsikálni, de csak éktelen lármát csapnak. Hogy kik jelenítették meg koncertünkön ezeket a gyerekeket? A kisdobnál helyet foglaló Lamp Tamás hallását fiai veszélyeztették kétoldalról: Kornél trombitával, míg Olivér kereplővel és üvegharanggal. Maurer Ildikó a csalogány szerepébe bújt, Sulzmann Franz és Varga Ádám száncsengőszólamot játszott, Leidenfrost Kurt pedig egy szokatlan hangszert, a teástálcát szólaltatta meg. Az első darabban megismert kedves mackónk is nagy változáson ment keresztül: kakukként tért vissza; Ukszta Erika tanárnő pedig zongorán csillogtatta meg tudását. Ez volt ám csak az igazi muzsikavalkád!

Antonín Rázek: Katzenständchen – Macskaszerenád

A zenekar hölgy tagjai cicafület öltve az említett házikedvenccé alakultak ebben a darabban, hogy még jobban átélhessék és megmutathassák, milyen „nehéz” is a macskák sorsa. Hallhattuk a szőrös jószágok keserves nyávogását, amikor szerintük már itt az ebédidő. Elképzelhettük milyen, amikor egy szép napsütéses napon az udvaron macskamenta-mámorban hempergőző cicák nyugalmát megzavarja a szomszéd kutya ugatása, vagy amikor szeretetre éhesen dörgölőznek a lábunkhoz egy kis figyelemre vágyva.

Peter Breiner: Beatles go Baroque, Beatles Concerto grosso II. Vivaldi stílusában

A Beatles-t szeretjük. Vivaldit is szeretjük. Mi rossz sülhet ki abból, ha a kettőt összegyúrjuk? Breiner művében választ kapunk a kérdésre. Antonio Vivaldi ismert dallamait és a Beatles slágereit ötvözve, Scheer Uwe fantasztikus szólójával egyszerre két korszak zenéjébe kaphattunk betekintést. Mivel azonban nem sikerült dűlőre jutnunk azon dilemma kapcsán, hogy rizsporos paróka vagy gombafrizura legyen a hajviselet e darab során, az előző műsorszám jelmeze, a cicafülek helyére végül nem került semmi…

Louis Laporte – Intermede-Pizzicato

Minekután éneklésből és szolmizálásból jelesre vizsgázott, a ráadás műsorszámból sem maradhatott ki közönségünk. Míg a zenészeknek az ujjbegyeik kapták a főszerepet – pengetős darab lévén –, a hallgatóságnak a tenyereiket kellett bevetniük: tapsolás formájában. Vajon mi lehetett a szerző célja e darab megírásakor? A közönség bevonása a produkcióba, még több szórakozást biztosítva? Vagy a hallgatóság kezeinek bemelegítése, hogy jó hangos vastapsot adhassanak a műsorszám után? Akármelyik is volt az eredeti célkitűzés, koncertünkön mind a kettő sikeresen megvalósult!

A beszámolót készítette: Volcsányi Veronika és Tóth Flóra. Fényképek: Kőszegi Várszínház.