Török Gusztáv bejegyzései

Egy zenész élményei

Fogadjátok sok szeretettel Volcsányi Veronika zenésztársunk beszámolóját az április 9-i napról:

Dióhéj koncert

Mindig jó érzés ízelítőt adni a gyerekeknek az aktuális koncertjeinkből és ez most különleges alkalom volt, mivel együtt játszhatunk a „mi gyerekeinkkel”, a Tücskökkel. Láthattuk, hogy milyen sokat fejlődtek az utolsó közös fellépés óta és ők is büszkén álltak be közénk muzsikálni. A közönségből is előrejöttek a kicsik, masíroztak az indulóra és táncoltak a menüettre, vidám élmény volt mindenkinek.

Esti koncert

Pergolesi: Stabat Mater
Nagy kihívás másik együttessel együtt zenélni, ez most is így volt a kórussal. Mindkét csapat az egyéni próbákon gyakorolja a saját részét, de szombat este a részek összeálltak egy egésszé és „csodát tettünk”. A mű hosszú és fárasztó végig játszani, de varázslatos lett a végeredmény és ez megért minden fáradozást.

Bach: C-moll hegedű-oboa koncert
Nagyszerű mű és már nagyon vártuk, hogy végre előadhassuk. Egy szólistát kísérni nem kis feladat, főleg, ha egy példaképünk áll a zenekar elé. Igyekeztünk helyt állni és méltón segíteni szólistáinkat, hogy bemutathassák Bach eme csodás darabját.

Piazzola: Milonga del ángel
Amikor megkapjuk Piazzolla egy-egy darabját és először eljátsszuk a próbán, mindig vegyes érzelmekkel fogadjuk. De minél többször játsszuk, annál jobban megszeretjük, mert igaz, hogy nem mindennapi hangzásuk van, de mindig találunk bennük izgalmas dolgokat. Így volt ez a mostani művekkel is, első hallásra furcsák voltak, de végül jött a „szerelem”.

2022. április 9., Térzene, emlékfa ültetés és tavaszi hangverseny a Jézus szíve templomban

A Jurisics-vár Művelődési Központ és a Kőszegi Vonósok szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2022. április 9-én, szombaton 19 órakor a kőszegi Jézus szíve templomban megrendezésre kerülő tavaszi hangversenyre!

Ezen a napon délelőtt 11 órakor Térzene koncertet is adunk a Jurisics vár külső udvarán (rossz idő esetén a Lovagteremben), melyre szintén várunk minden érdeklődőt, különösen a kisgyermekes családokat.

Délután 16 órakor pedig a zenekar 25 éves jubileuma kapcsán emlékfát ültetünk elődeink emlékének és a jövő nemzedékének, a Várpark Diáksétány felőli bejáratánál. Akinek ideje engedi, vegyen részt ezen a számunkra fontos eseményen is!

Rendhagyó Bach-koncert a kőszegi TESCO áruházban

A Bach Mindenkinek Fesztivál célja zenei kultúránk sokszínűségének bemutatása Johann Sebastian Bach művein keresztül – a mi célunk pedig, ezen felül, hogy ez minél szélesebb körben történjen. Mert a zene tényleg mindenkié: nem csak a zenét művelőké vagy a koncertre járóké, hanem azoké is, akik a vasárnapi ebédhez vásárolnak, vagy éppen a hétvégi buli alapkellékeit szerzik be. Aki teheti, intézze mindezt péntek este, és kösse össze a hasznosat a kellemessel! Legyen kultúrprogram a vásárlás!

Kőszegi Vonósok Újévi koncertje

2022. január 8-án 18 órakor újévi hangversenyre invitáljuk kedves Közönségünket a Jurisics vár lovagtermébe! A koncert egyben a zenekar nemrég megjelent CD-jének, a „ZENÉLŐ ÉKSZERDOBOZ – dallamok egy kisváros polgári múltjából” bemutatója is, melyen kőszegi kötődésű zeneszerzők művei csendülnek fel. A hangverseny egyszerre múltba néző és jövőbe tekintő: barangolásra hív városunk zenei múltjába, ugyanakkor megadja a 2022-es év zenei felütését is! Szeretettel várunk minden zenekedvelőt!

Érkezik a Kőszegi Vonósok 2. CD-je Zenélő ékszerdoboz címmel

A „Zenélő ékszerdoboz” a Kőszegi Vonósok 25. jubileuma alkalmából készült, ezzel is ünnepelve a zenekar negyed évszázados fennállását. A CD-n egytől-egyig olyan kőszegi kötődésű szerzők tollából származó dallamok szerepelnek, melyekről ez a világon az első felvétel!

Kőazegi Vonósok – Zenélő ékszerdoboz

Szeretettel várjuk a CD iránt érdeklődők jelzését a koszeg.strings@gmail.com e-mail-címre, valamint a december 12-ei hangversenyünkön is kapható lesz a hanganyag.

KáVé-itallap

Jubileumi koncertünk meglepetés-darabja, a KáVé-itallap mostantól bármikor meghallgatható a youtube-on! Scheer Uwe kifejezetten a Kőszegi Vonósok (KV) számára írt művének témája kávéfajtáknak megfelelően változik tételről tételre, klasszikus művek dallamaival fűszerezve. Ajánljuk mindazoknak, akik lemaradtak a koncertről, de szívesen belekóstolnának; akik ott voltak, de repetáznának; és mindenkinek, aki szereti a kávét és a KV-t!

KáVé-ittalap

Téma
Koffeinmentes-Presszó/Presto
Orosz kávé
Ristretto
Hosszú kávé
Bécsi melange
Török kávé
Bobo-kávé