Kőszegi Vonósok története

Kőszegi Vonósok története

 

Magyarország ékszerdobozaként ismert kisváros, Kőszeg, a nyugati határszélen fekszik. A település csak 12 ezer lélekszámú, de művészeti tevékenysége, legyen szó zenéről, képzőművészetről, hagyományőrzésről, minden tekintetben példamutató.
A városban több száz éves hagyományai vannak a komolyzenének.
Az 1996-ban létrehozott Kőszegi Vonósok kamarazenekar Kőszeg zenei életében hiánypótló vállalkozás volt, amely céljául tűzte ki, hogy a vonós komolyzenét közelebb hozza a lakossághoz és a nagy hagyományokkal rendelkező fúvós zene mellett egy újabb színt jelentet meg a kulturális palettán. A zenekar tagjait kezdetben a zenét szerető, de nem zenei pályát választó amatőr zenészek, illetve a kőszegi zeneiskola vonós növendékei és tanárai adták. Az utóbbi 10 évben az együttes magához vonzotta
a Kőszeg környéki zenész társakat is, nemcsak Vas megyéből, hanem Burgerlandból is.

A zenekar sokáig a kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskola és a Jurisics Vár Művelődési Központ fenntartása alatt működött, majd 2013-ban a tagok és támogatói által létrehozott egyesület vette át ezt a szerepet. A zenekar több ízben kapott elismerést különböző országos megmérettetésen.  Különdíjak mellett (XIII. Országos Kamarazenekari Fesztivál Muzsikus fórum különdíj, XVII. Országos Kamarazenekari Fesztivál különdíj) zenei fejlődésükhöz profi zenészek járultak hozzá, kurzusokon vettek részt (2004-ben és 2006-ben Rolla János meghívására a Liszt Ferenc Kamarazenekar kurzusán), majd Kőszegen rendeztek mesterkurzust Kostyál Kálmán vezetésével.
Fennállásuk 5. évfordulóján Kőszegi percek címmel saját CD-t adtak ki. Több kórusminősítő hangversenyen ill. CD-felvételen közreműködtek. Folyamatosan fejlődő repertoárjuk mellett új zenei irányokat is kipróbáltak. 2005-ben BlueStrings néven nagy sikert aratva blueskoncertet adtak Kőszegen Zsoldos Báró Zoltánnal.

A zenekar élére – a 10 éves fennállást követően – új művészeti vezető került. Az osztrák származású hegedűművész és karmester új kapcsolatokat (osztrák, japán), új irányvonalat hozott a zenekar életébe. Saját műveinek előadása, vonóshangszeres és
kórusvezetői tapasztalatai alapján több osztrák-magyar koncert is megszervezésre került. Rendszeressé váltak a Kirchschlagban, Bad Schönauban, Lockenhausban, Grosspetersdorfban, Sencben adott koncertek.

A zenekar koncertmestere évek óta foglalkozik zenei utánpótlás neveléssel mind növendékzenekari, mind zeneóvodai tevékenysége révén. A helyi zeneiskolában működtetett Tücsökzenekar, a gyermekek rendszeres bevonása a Kőszegi Vonósok koncertjeibe, pl. az Állatok Farsangja élőképes előadása, a gyerekek részére fellépést, a közönség számára új élményt jelentettek.
A legkisebbek részére „dióhéjkoncertek” kerülnek megrendezésre, ezzel is biztosítva az ifjúság társadalmi és kulturális identitásának, zenei műveltségének erősítését, zenei utánpótlás nevelését már egészen kis kortól.
A Kőszegi Vonósok tagjai a zene szeretetén kívül ápolják a magyar és egyetemes zenei, kultúra értékeit, tovább formálják a zenei közízlést, új, ismeretlen zeneszerzőket, darabokat mutatnak be, közönségükkel megismertetik a hangszereket, azok történetét, hangzásvilágát. A koncertek nemcsak a zene élvezetében merülnek ki, hanem a tudásátadásban is: minden koncert informális, hiszen a művek keletkezéséről, a zeneszerzőkről is hallhat a közönség.

A Kőszegi Vonósok az elmúlt 20 évben egy olyan művészeti csoporttá (és 2013 óta civil egyesületté) nőtte ki magát, amely már nemcsak a vonós zene szépségét és szeretetét osztja meg közönségével itthon és külföldön is, de más művészeti és civil szervezeteket megszólítva és velük szorosan együttműködve teret ad a különböző irányzatok találkozásának, legyen szó képzőművészetről, táncról, irodalmi estről,
énekes vagy hangszeres zenéről. A zenekar ez irányú közösségformáló tevékenysége ékes bizonyíték arra, hogy a művészetek egymást erősítve egy még tökéletesebb egészet alkothatnak és egyedülálló élményt nyújthatnak.